Dicsőséges Szent László királ, Krisztus Jézusnak kiváltképpen konfesszora és választatus, hív szolgája, mennyen-feldön dicséretes minden idvözülő híveknek közötte, kit még az ő Istentől érdemlött nevezeti is kijelent. Mert doktoroknak magyarázatjok szerént László, Ladislaus hárommá hasasztván, azaz „laus”, „dacio”, „populus” – „dicséret”, „adás”, „nép” –, kiket egyberakogatván annyiat tészen: „népnek Istentől adatott dicséret”. Íme, mely drágalátus nevet érdemlett vala Úristentől, kit ez bódog ember, míg éle, bizonyával megbizonyojta, hogy anyaszentegyházban Úristennek dicséreti lén, de még holta után is minderekké. Annak felette ez szegén országnak erős ótalma és benne való új keresztyéneknek kegyes atyja és bizon vigasztalója.

Támada kedég Lengyelországból, jámbor és istenfélő sziléktől és nagyságus nemből, kinek eredetit ezenképpen olvassok az országnak régi krónikájában. Bódogságus Szent István királnak halála Úristennek akaratja szerént elközelgetvén, hogy ez új keresztyéneknek gyenge palántája nagyobb békességgel megmaradhatna, gondolkodik vala róla, kit tenne királlyá utána, mert az ő nemzetéből senkit nem lel vala méltót reá. Annak okáért kildé el Budát, hagy az ő sivét,[1] kinek Vazul vala neve, az nyitrai temlecből kihozná, kit ennenmaga rekesztött vala az temlecbe, hogy az ő gonosz ifjúságának életéből magát megjobbojtaná, és őtet királlyá emeltetné, míg meghalna. Azt hallván Késla[2] királné asszon, hogy idegennek adná az királságot, megbosszula, és tanácsot tarta Budával, és Sebüst, Budának fiát elöl elkildé, és Vazulnak a temlecben kivájatá az szemeit. De mindazonáltal es kihozók az fogságból, és mikoron az Szent István azt látta volna, nagy bosszúnak vevé, és nem tehete róla, mert megfoglalta vala az halálnak keserűsége.

Előve hívá azért az ő rokonságának, Kopasz Lászlónak fiait, tudnia illik Andrást, Bélát és Leventét, és tanácsot ada az szent királ őnekik, hogy mint hamarabb kifutnának az országból, és megmentenék ennenmagokat haláltúl. És úgy tének, futván Csöhországban.

Kesla kerálné asszon azt látván, szent királnak kimúlása után, ki éle az királságban negyvenhat esztendeig, és múlék ki, mikoron Krisztus sziletetinek utána írának ezerharmincnyolc esztendőben Nagybódogasszonnak dicsőséges napján, és helheztetvén Úristentől megszerzett mennyei szentöknek kariban az ő sokságú nagy érdeme szerént, Budának tanácsából tevé királlyá Pétert, ki őneki rokonsága vala atyjáról, anyjáról. Vala kedég Kesla királné asszony burgundiai Zsigmond királ atyjafiának leánya, kinek Vilhelmus vala neve, kit német császár tett Venecében dússá.[3]

Mely Péter királ, miért felette gonosz és kegyetlen vala, annak okáért ízék ki ez országból, és emelék fel Aba nevő hercegöt, Szent István királnak húga fiát.[4] De mikoron sok hadakozás után ez es gonosszá lett, megölék őtet az Tisza mellett egy faluba, és eltemeték, ki mastan fekszik Sárospatakon. Másodszor Péter királt meg behozá császár királságba, és nagy királi ajándékkal császárt megajándékozván, hazájában tére nagy eremmel. Azon időben az három atyafiak, András, Béla és Levente, nagy szegénségnek okáért jövének ki Csöhországból, és menének Lengyelországban Miska nevő herceghez, ki az időben Lengyelországot bírja vala, és nagy jókeddel fogadá őket, és tisztességgel.

Azon időben történék, hogy [a pomeránokl meg nem akarnák adni az adót, de magokban bízván, mondák azt: „Az mi fejedelmönk és az tiétek víjanak meg. Ha meggyőzetendik az miénk, hát megadjok, ha az tiétek, tírjétek kárát.” Mikoron az Miska herceg mind ő fiaival megfélemtenek vóna, és nem tudnának mit tenni, Béla azt hallván beizene, mondván: „Ha kellemetesnek láttatik, ó fejedelem, mind hozjád tartozóval, jóllehet nemesb légyek az pogánnál, de maga mind azonnal es én megvívom ő[vele] az bajt ez országnak használatjáért és az fejedelemnek tisztösségéért.” Azt hallván az lengyelek, nagy jókeddel vevék az jóakaratot. Azért napot hagyván, egybe menének az két vitézek nagy erősen, és Béla úgy öklelé, hogy ottan leesék az feldre, ő kedég csak meg sem mozdula. Hogy azt látták vóna az herceg és az lengyelek, nagy eremben lének, és Bélát nagy ajándékkal és tisztösséggel felmagasztaták. Miska herceg az pogán fejedelemnek jószágával ennen leányát nekiadá Bélának, és országában erekössé tevé.

Béla azért ott lakozván két magzatot fogada, Gejsát és Lászlót. Ez lén jevendőre az nemes László királ, ki méltán hívattatik anyjáról Lengyel Lászlónak, nevezvén az ő ősinek nevére.

Azt látván az két atyjafiai, hogy Bélának olyan nagy tisztössége vóna az kerályi udvarban, megbosszulák, és bulcsút vévén, menének lodoméri királhoz, de őket ott be nem fogadák. Annak utána az kun kerálhoz. Ott kémnek alojtván, alig szaladának onnan es el. Onnan felkelvén, menének rác királhoz, és ott megnyugovának.

Azon időben Péter királ mind az kegyetlen urakkal tészen vala nagy nyomorúságot ez szegén országbelieken. Szent Gyelérd pispek es azon időben szenvede mártíromságot Pestnek várasában mind őhozjá tartozó jámbor pispekekkel, kiről tebbet ett nem sziksíg emléközni. Az szegén magyari urak azért, kik még ugyan valának, titkon gyűlének Csanáddá, és tanácsot tartván kildének az úrfiak után, azaz Endrének és Bélának, Leventének követöket, hogy ne hannák elveszi ez szegén országot, mert ők volnának természet szerént való országos urak, és mind hozjájok hajlanának. Az nemes úrfiak reá hajlának az kenyergésre. Mikoron Péter királ azt hallotta vóna, akara előttök kifutni ez országból, de elöl vevék őtet, és rivid beszéddel megfogák, és szemeit kitolván, Fejérváratt hala meg, és vivék Péccsé temetni, miért az monostort ő rakatta vala. És az gonosz fejedelemnek ígyen lén halála.

Endre herceg azért az jámbor keresztyén pispekökkel méhe Fejérvárrá és az koronával megkoronáztaték, azon időben, mikoron írnának Krisztus sziletetinek utána ezernegyvenhét esztendőben, Szent István királ kedég halála után tizenegy esztendőben és négy hónap után. És nagy jámborul élvén, minden eretnekségöket és háborúságokat kiszaggata ez országból, és Úristennek félelmére és Krisztus szent hitire tanojtja vala az szegén népet. És minden szertartást megújojta ez országban, kit Szent István királ szerzett vala. Azon időben hala meg az ő atyjafia, Levente, Úristennek akaratja szerént magzat nálkil, mert gonosz vala, mint Péter királ. Annak okáért megölé őtet Isten, és temeték el őtet [mint] Taksont, az Alfeldön, az pogánok között.

Annak utána Endre királ kilde el Lengyelországban Béla atyjafia után, ki mikoron mind hozjátartozóval Magyarrá jött vóna atyjafiához, Endre királ nagy eremmel vevé és fogadó őtet mint szerelmes atyjafiát. És tanácsot tartván egymással, oszták az országot három résszé. Két részét vevé királ, harmad részét Béla herceg. Mel rész-osztás az időtül fogva koronkéd háborúságnak gyójtakozása lőn ez országban. Mikoron azért ez két atyafi nagy szeretettel élnének és békességgel, mert mindketten jámborok és jó keresztyének valának, kiről azért mindennek előtte rakattata egy monostort az Balaton partján, kit neveze Tihannak, Szent Anianus mártírnak tisztességére. Annak utána vén felet[5] magának, orosz hercegnek leányát, kitűl lén két fia, Salamon és Dávid, az régi szent királyoknak emléközetökre nevezvén. Béla hercegnek kedég valának három fiai, ketteji lett vala Lengyelországban Gejsa és László, kiket ő is nevezött vala az ő régi ősinek nevökre, harmad fia lén ezen országban, kit neveze Lompértnak, ki mastan az Alfeldön, Titelben fekszik.

Mikoron idő halasztott[6] vóna, és Endre királnak vénsége es elközelgetött vóna, alattomba az ő atyjafiának, Béla hercegnek híre nélkil, gondot viselvén ez országról és az ő magyariról, Salamon mikoron volna ötesztendős gyermek, koronáztatá meg, és vén felet őneki, Zsófia asszont[7] Németországból, Henricus császárnak leányát, és az királi menyegzőt szolgáltaták nagy tisztességgel az Morva vize mellett.

Azt hallván Béla herceg, hogy őtet ki akarná rekeszteni az ő atyjafia az királságból, nagyon megharaguvék rajta. Azonközben es nagy sok árultatok támadának ez két atyafiak között, hogy egyiket másikkal elveszthetnék. András királ gondolja vala, hogy az ő fia, Salamon, míg Béla élne, az királságban békességes nem lenne, azért is álnokságot gondol vala felőle, miképpen elveszthetné. De miért Béla erős vala, Istennek segédségével megótalmazá magát. És méne be ipához Lengyelországban, és nagy jókeddel fogadtaték, és mindenben segédség lén őneki. És nagy haddal bejöve esmeg Magyarországba. Endre királ es Salamon fiával felkészüle, császár ereji velök lévén, szállának egybe az Tisza-Duna közbe. És Úristen adá az győzödelmet Béla királnak, és mind az vitézök folyamának Bélához, Endre királt elhagyván. Azt látván királ futásra vevé dolgát Németország felé. De nem lehete, mert megfogák őtet az Bakon közepött, és ugyanott kimúlék ez világból, és temetteték Tihanban, kit annak előtte ő rakattatott vala. Mikoron látta vóna Béla, hogy mindenfelől békessége vóna, néne Fejérvárrá mind az jámbor pispekökkel, és megkoronáztaték az szent koronával.

Béla király azért nagyon megépejté ez országot, és hogy senki mást meg ne csalhatna árúvételben és adásban, kezde újonnan pénzt veretni, aprópézt, garast és dukátot, ki az időben negyven pénzt ér vala. És nagy sok dolgokat szerze ez országban, méltókat erek emléközetre, kinek időben meg másodszor térének ez országbeli magyarok keresztyénségre Úristennek és az jámbor királnak segedelme miatt. És három esztendő után, megelégödvén Úristen az ő szolgájának életén, esék halálus ágyba, és viteté magát Kanizsára, és ott kimúlék ez világból. És viteték az szekszárdi monostorban, kit még életében rakattatott vala. De miért hogy ennenmaga is szár homlokú[8] vala, az ő akaratja szerént nevezteték Szekszárdnak.

Salamon királ, hallván halálát Béla királnak, kéré ipát, német császárt, hogy esmég beiktatná királságban. Mikoron azért Magyarrá jöttenek vóna, Gejsa, Béla királnak fia, miért eszes vala, kele fel ő két atyjafiával, Lászlóval és Lompérttel, menének bel Salamon királ és császár előtt esmeg Lengyelországban. Annak okáért Salamon királ minden bántás nálkil kinnyen megelfoglalá az királságot. De [a]mint császár kiment vóna ez országból, Gejsa nagy erővel ottan bejöve, Salamon királ meg ottan kifuta előtte. De az jámbor pispekök hamar békességöt tének köztök. Annak okáért királ szálla az királságban, Gejsa kedég az hercegségben, és sok ideiglen lén barátság és egyezség köztök. Salamon királnak azért és Dávid atyjafiának, kik valának Endre királnak fiai, magzatjok soha nem lén Istennek ítéleti szerént. Miért hogy az Endre királ Vata ispánnak kegyetlenségöt hagyott vala tenni ez országban, és Szent Gellérd pispekkel nagy sok egyházi ötletött vala meg ez országban, az okáért magva szakada. Gyejsa hercegnek lének magzati Kálmán, Álmus és leányi. És nagy békességgel élnek Gejsa herceg és Salamon királ.

Azonközbe itének be az csökök Magyarországban, és Trencsén táját mind feldúlák, és nagy sok népet, jószágot vínek el. Azt látván Salamon kiről és az két herceg, Gejsa és László, utánok menének, és Csöhországot nagyobb részre mind feldúlák, és az elvettet meghozák. Annak utána az kunok Erdély felől Meszes kapuján meg beitének, és mind az Nyírségöt Biharig feldúlák, és elvivék, és immáran átal mentenek vala Láposnak és Szamosnak vizein, mikoron hírök lén benne Salamon királnak és az két hercegnek. Ottan hamar utánuk eredének, és elérék őket az nagy magas Kyrieleis-hegy[9] alatt. És az szegén magyarok Úristenben bízván Krisztusnak szent testét vevék hozjájok szentgyónással, és megitközvén mind magokat szakaszták ugyanott az sok pogánságnak, és az prédát hátrahozák nagy eremmel dicsérvén az Úristent.

Annak utána három esztendő betelvén, az oroszok meg beitének az Száva felől, és nagy [sok] foglyokat vínek el. Salamon királ azért, és az hercegök, gyűlének Szalánkeménné, és átal menvén az Száva vizén Nádorfejérvárnál, és velök vala Vid es, Bács megyei ispán. Mikoron azért megitköztek vóna Úristen akaratjából, az szegén magyarok nagy diadalommal járának ott es. De mikoron nagy nyereséggel hazajettenek vóna, és az bitangot[10] osztani akarnák, az gonosz fene Vid íszt veszte köztök, és az jámbor hercegökkel Salamon király egybeháborodék.

Hallván kedég geregországbeli császár, hagy Gyejsa herceg istenfélő ember vóna és kegyelmes, követöket kilde hozjá levéllel erek békességnek és barátságnak szerzéséért. Gejsa herceg ottan mind hátrakildé őneki az foglyokat. Azt hallván Salamon királ nagyon megharagvék rajta, és elejben járulván az gonosz Vid, bácsi ispán azt tanácsolja vala királnak, hogy Gejsa hercegöt megöletné, mert addiglan országában békével nem lakhatnék, és őneki adná az hercegségöt. Mikoron Gejsa herceg azt eszébe vette vóna, kilde el ő atyjafiai után, tudnia illik László után Csöhországban és Lampert után Lengyelországban, hogy sietnének ki hozjá. Azonközbe Gejsa méne Vác felé, és László atyjafiát látá elejbe jőni nagy haddal és mind az csöh urakkal, és menének az Rákusra. Vala kedég egy nagy kietlen erdő ott, ahol egymást megtalálták vala. És azon pusztában lakozik vala egy vén remete penitenciát tartván, holott az diadalomnak utána Gyejsa egy nagy monostort rakattata, nevezvén az jámbor remete nevére Vácnak.

Azonközbe László herceg. miért mind kisdedségétűl fogva istenfélő vala, isteni látást láta ugyan szemlátomást. És monda Gejsa hercegnek: „Atyámfia, látál [vala]mit?” Ki monda: „Semmit.” Monda Szent László: „Mikoron állanánk az tanácsban, Istennek szent angyala mennyből leszállván egy aran koronát hoza, és fejedbe nyomá. Azért bizon az, hogy Úristen minekönk adja az diadalmat ezúttal, és Salamon kifut előttönk ez országból.” Mikoron azért mind úgyan belteljesödött vóna, Gejsa az királságban iktaték, és azon helyen egy nagy szentegyházat rakattata asszonyunk Szíz Máriának tisztességére. Látván azért Szent László az nagy vérontást, miért nagy kegyelmes szívű vala, felette igen sír vala rajta, hogy az gonosz királnak miatta anné sok jámbor gyermeke veszött vóna el. Az okáért is az sok bitangból egy szentegyházat rakkattata Monyorósdon.

Salamon királ kedég futa Moson nevő várban és Posonban, holott valának anyja és felesége. Látván azért az ő asszon anyja, feddi vala reája, hogy soha szavát nem fogadta vóna, de az gonosz Vidnak szaván járt vóna. Azt hallván, csaknem megölte őtet es haragjában. Annak utána panaszlá császárnak, hogy kiízték vóna országából. Kinek kérelmésére jóllehet császár eljővén nagy erővel, de maga Istennek akaratjából közbejárók esének, és császár meghazatére. Salamon azért marada nagy búval Posonban. És Szent László, akarván onnan es kive íznie, gyakorta mégyen vala reá itközni. Egy napon Szent László herceg vén idegen ruhát reá, és méne az vár alá bajvínia csak ennenmaga. Azt látván az várfokról Salamon, azt tudá, hogy valamely magyar vitéz vóna. Ő es elváltoztatá ruháját, és kiméne ellene. Mikoron azért egymáshoz közelgetének, Salamon kiről látá hát, két szent angyalok vannak Szent Lászlónak feje fölött tizes tőröket tartván ő kezökben és Szent Lászlót ótalmazván. Ottan megrettenti, és hamarsággal felfutamék az várban. Mondanak az vitézök: „Uram, mit futsz? Nem szoktál te egy, kettő avagy három előtt elfutni.” Kiknek felele: „Tudjátok, hagy emberek előtt nem futok, de ez nem ember, mert tizes angyalok ótalmazják őtet.” Azonközben az jámbor keresztyén királ halálos ágyba esék, és Szent Gyergy harmadnapján[11] kimúlék ez édes világból ő királságának harmad esztendejibe. És temetteték Vácott, az Szíz Máriának monostorában, kit ennenmaga rakattatott vala.

 

 

Elkezdetik immáran szent királ élete

 

Hallván mind egész országbeli szegén, bódog, nemes, nemtelen az nagy kegyes, keresztyén, jámbor Gyejsa királnak esetit, kelének fel egyetembe, és menének ő atyjafiának, Szent László királnak elejben, és mind kegyes kéréssel, mind szikséges kényszerejtéssel választák előttök járóvá és királlyá. Mert látják vala, hogy mint az nemes paradicsombeli gyimölcsöskert, teljes vóna minden lelki-testi jó illatú jószágoknak virágával, és fénlik vala minden mennyei szeretettel, bölcsességgel, kegyességgel és Szentléleknek malasztjával, mint az égön való fénes hajnalcsillag, kit ez szegén Magyarország ugyan akaratja ellen választa királlyá. Annak okáért is soha nem akará hogy fejében tennék az szent koronát, míg Salamon, ki koronázott királ vala, élne. De eremest meg is engedte vóna Salamon királnak az országot, csak az urak akarták vóna, és Salamon igazság szerént hozjájok tért vóna. Uralják vala azért Szent Lászlót, mint koronás királt és természet szerént való urokat. Azért is Szent László nagyon kenyerül és eped vala az szegén országbeli nyomorult népön, mint az kegyelmes atya ő árváin.

Idő betelvén, ő hajtá Magyarországhoz Korontálországot[12] és Horvátországot. Annak utána gondolá Szent László Salamonnal megegyesölni, és nagy sok segédségöt kildet őneki. Salamon kedég viszonellen kegyetlenséggel fizetvén álnokságot gondol vala ellene, mi módon elveszthetné Szent Lászlót. Annak okáért is fogatá meg őtet kegyes Szent László, és vetteté az temlecben Visegrádban, hogy megjobbojtaná ennenmagát, és vetné be haragját. Beltelvén azért immáran úgy mint negyven esztendők, és láttatott vóna kegyes Szent Lászlónak és az magyari uraknak, jámbor pispekeknek, Szent István királnak és Szent Imre hercegnek vitézködő szent testeket felemelni, és nagyobb tisztösségnek okáért ez feldszínre hozni és megkanonizálni.

Salamon királ is hozaték ki az temlecből, és szabadon jár vala Szent László mellett. De az álnok magát gondolván, futa az kun királhoz, és megesküvék neki, hogy ha segédségül mellé jőne László királ ellen, Erdélségöt neki adná és leányát elvenné. Az kun királ azon rajta ragadván nagy haddal bejöve, és szállá meg Ung várát és Borsvát. Azt hallván kegyes Szent László királ rajtok rohana, és mint az kövér faggyú az tíz ellen, úgyan elolvadának ellene, és nagy diadalmat vén rajtok. Holott rakattata egy szentegyházat Úristennek tisztösségére.

Salamon királ esmeg felgyejté az kunoknak maradékit, és méne Bolgárországra és Görögországra. De ott is arculvereték, úgy hogy továbbá minden reménségétől megfosztatnék feltámadni. Annak okáért es átal jővén az Duna vizén, kivonja magát az tebb nép közöl, és soha tebbé közikbe nem méne látván, hogy minden tehetségében megszegetött vóna. Annak okáért megalázá ennenmagát, és az hatalmas Úristennek irgalmassága alá hagyá, hajtá le fejét, mint bínes ember, nagy bánattal és töredelmességgel.

Ő, mily bódog szikség, ki nagyobb jóra kíszlel[13] embert! Ki ellen úgy mond neki, hogy bódogb annál es, kit másnak veszedelme tészen bódoggá. Salamon királ azért míg éle, penitenciában foglalá ennen magát, és soha ember ismeretire továbbá nem jöve. És múlék ki ez világból Isteriában, Pole nevő várasban.

Másodszor kegyes Szent László királ idejin az gonosz kunok meg bejövének Magyarországban, elészer Erdélt feldúlván és mind az Nyírbátorságot, onnan az Tisza mellékét mind Becse váráiglan. Ennél nagy[obb] had Magyarországban őelőttök soha nem volt. Kegyes Szent László az időben vala Tótországban.[14] És mikoron meghallotta vóna, azonnal utánok lén, és éré el őket az Temesközbe, és reájok rohanván, úgy veré mind az sokaságot, hogy egy úrnál tebb el nem szaladhata közölök. És nagy nyereséggel járván, az foglyokat mind hátrahozá.

Annak utána az kegyes királ mene az oroszokra, kik látván az nagy erőt, hamar az szent királnak hatalma alá adák ennenmagokat. Annak utána az kegyes királ méne Lengyelországra, és szállá meg Krakkó várasát három hónapig. Azok látván, hogy ellene nem állhatnának, békességöt szerzének egymással. Annak utána Csöhországra és nagy [sok] foglyokat hozván tére haza szent királ Magyarországban nagy nyereséggel és nagy isteni dicsérettel.

Mikoron azért látta vóna az kegyes szent királ, hogy Úristen vóna vele, rakattata egy jeles szent monostort az Fekete-Körös partján, kit Váradfőnek neveze asszonyunk Szíz Máriának tisztösségére, holott végre temetést is választa magának.

Elhírhövén kedég az ő jó híre-neve és Istenben való jószágos vóta mind egész keresztyénségbe, hogy mikoron német császár kimúlt vóna ez világból, akarják vala őtet választani. De mikoron semmiképpen nem akarta vóna, alig csendesödének meg róla. Annak utána méne alá Bodrog vármegyében hósvét napjára. És mikoron ott vóna, íme Franciából, Hispániából, Angliából és Britanniából követök jevének hozjá, kérvén őtet, hogy lenne fejedelmök és előttök járó, hogy az szent Jeruzsálemnek várasát szabadojtanák meg az [pogányoknak] kezökből és hatalmasságokból, bosszút állván Krisztus Jézusnak szent haláláért őrajtok. Azt hallván kegyes Szent László királ, nagy erembe lén rajta, és azon hósvétnak innepében elbúcsúzék az magyari uraktúl. Az szegény Magyarország kedég nagy bánatban, keserűségben esék rajta, hogy az ő kegyes atyjok őket elhadná. Szent királ azért íra csöhországi hercegnek, hogy eljőne véle, és ottan eremest lén ő rajta. De azonközbe történék hada Csöhországban az csöhországi herceg mellett, mikoron az határra jutott vóna, nagy erős betegségben esék. Megértvén azért Szentléleknek malasztjából, kivel teljes vala az kegyes Szent László király, hogy életének vége lenne, szentgyónással, töredelmességgel és Krisztus Jézus szent testének, vérének vételével megerősöjté ő halálát, és hozjá hívatá mind az magyari urakat, úrfiakat és pispeköket, és megjelenté őnekik ő testének kifeslését. Nagy szent szeretettel azért és szorgalmatossággal inti vala és tanojtja vala őket, hogy egymást hallgatnák,[15] anyaszentegyházat tisztölnék és keresztyén országot ótalmaznák, árváknak, szegényeknek gondjokat viselnék, és mindenben igazságot követnének, és a mennybeli idvezöjtő Krisztus Jézustól el ne szakadnának holtig. Mikoron ilyen szent prédikációt tett volna őnekik, hírré tevé az uraknak, hogy Álmus atyjafiát koronáznák meg, ki nagy jámbor és egyegyő[16] vala. De az magyari urak Kálmánt tevék királlyá ő holta után.

Az kegyes Szent László királ azért teljes minden lelki jószággal, szentséggel és Úristennek malasztjával múlék ki ez gyarló világból, menvén az mennyei halhatatlan erek királi dicsőséges életnek társaságában ő birodalmának tizenkilenc[edik] esztendeiben. Azt látván és hallván, nem csak Magyarországban, de mind egész keresztyénségben nagy siralom és bánat támada ilyen kegyes királnak halálán, és három esztendeig ez országban szép öltözet, táncjárás és fény, vigasságtétel sem láttaték, sem hallattaték.

Miért kedéglen még ő életében meghagyta vala, hogy Biharváraddá vinnék temetni ő testét halála után, az magyarországi fejedelmek kedég látván az időnek alkolmatlan és messze voltát, félének rajta, hogy az szent, kegyes kirl testének romlása ne lenne az nagy buzgó hőségnek miatta, tanáccsal élvén, közelségnek okáért térének Fejérvár felé, holott az szent királok teste nyugoszik vala. És mikoron az szálláson elnyugodtak vóna, nem aluszik vala sem az Úristen, sem az bódog szent. Embernek tanácsa és akaratja nem olyan, mint az Úristené! Kelének fel reggel hollal[17], hogy tovább mennének. Láták hát, hogy nincsen ott az szekér, sem az szent test. Megszomorodának rajta, és futosván tétova, és kérdözködvén, ha ki látta vóna. De mikoron Várad felé tértenek vóna, láták hát, minden emberi segödelem nélkil Várad felé mégyen az szent test mind szekerestől. Látván az nagy isteni csodát és dicsérék Úristent.

Másod csoda. Mikoron az váradi monostorba el akarnák temetni, monda neki,[18] hogy az szent test dohos vóna. Az tebb népek kedég nagy szép illatot éreznek vala. Ottan hátra, háta megé fordula álla annak, akinek dohosnak éreztetik vala. De mikoron hazugságának bínét megvádlotta vóna, és Úristennek irgalmasságát kérte vóna sírván az szent királ testének előtte, meggyógyultaték. De az álla kapcáján mind éltig megismerteték. Annak felette nagy sok vakok, sánták, csonkák és poklosok vigasztatának meg az szent királnak érdeme miatt, kinek sok volna az beszéde. Az ő szent temetésének [idején] égben angyali szók hallattatának, és az szent konfesszorok miséjét ők kezdék el, kit az jámbor egyházi népek utánok éneklének, és az halottaknak miséjét elhagyák, kiben megismerteték, hogy Úristen az ő szent konfesszori köziben helheztette vóna, azon időben, mikoron írnának ezerkilencvenöt esztendőben.

 

Immáran példák lésznek az szent királról

 

Úgy olvastatik ez szent királnak ő életében. Mikoron ő, jó szokása szerént, egy éjjel bemént vóna az váradi monostorban ájojtatus imádságnak okáért, látá az komornyik, ki kívöl maradott vala, az ő urát megdicsőült testben szent angyalok miatt az égben felemeltetvén nagy fénességgel fénleni, kiből megjelentetik nagy malasztos vóta és szeplőtelensége még ez világi életében is, hogy bizon méltó vóna az erek bódogságra. Kiben tanuság adatik minden hív keresztyénnek, hogy ha az mennyei dicsőségben akarnak részesölni, minden gondjokat az Úristenben vessék mindhalálig.

Másod példa. Mikoron az oroszok bejöttek vóna Magyarországban, és nagy dúlás után nagy nyereséggel hazatértek vóna, utánok válta az szent királ. És mikoron jutottanak vóna [...?] pusztájában, holott minden eledelök elfogyott vóna, az szent királ kiméne az seregből, és imádságában kenyereg vala Úristennek, hogy ki régen Izrael népét megelégöjtötte vala mennyei kinyérrel az pusztában, azonképpen ez szegén keresztyén népet es ne hagyná éhhel meghalni. Íme, csoda dolog! Felkelvén az szent imádságról és az tábor felé erede, hát íme, nagy sok sereg szarvas és gímök elejben jövének, és számtalan bivalok, kik mind levetvén az ő keménségöket, nagy szilígyen[19] az táborra menének. Azt látván, nagy hálákat és dicséreteket adának Úristennek és az szent királnak, ki miatt olyan nagy irgalmasságot érdemlettek vóna, és ki mind elég szerze magának életre az istenadta ajándékból. Annak okáért is az szent királ nevét elváltoztatván kegyes királnak hívják vala mindenek, mert mind szegénnek, bódognak úgy adja vala magát, hogy inkább szerettetnék, hogynem féltetnék.

Harmad példa. Vala egy szegén embernek egy szíz leánya, kinek mikoron szeme kiveszött vóna, ő ájojtatussága szerént ígérközék az szent kegyes királnak koporsójához, és ottan megvigaszék mind testében, mind lelkében.

Negyed példa. Vala egy nemes leán, kinek oly nagy szemefájása vala, hogy soha tebbé gyógyulását nem reménli vala. Mikoron az szent kegyes királnak koporsójához fogadást tett vóna, és ott nagy sírással kenyergene, íme, ottan az ő agyából mind húsostul szemei kiesének ő kezeiben. Ottan felriada, és odafutván nagy sok népek, láták, hát az ő testi szemei markában vannak, és újonnan való szemeket adott őneki Úristen az kegyes királnak érdeméből. Ottan azért nagy felszóval dicsérék Úristent és az szent királt.

Ötöd példa. Vala egy vitézlő nemes jámbor, ki egy ezist tálat vetött vala zálogon egy ispánnak. Mel ezist tálat adta vala Szent László királ az vitéz atyjának ajándékul, és az ispán gonosz kévánságból azt veté, hogy övé volt vóna, és őtőle urzották[20] vóna el. Mikoron egymást székben lelték vóna[21] érette, azt ítélék, hogy az ezist tálat tennék az szent királnak koporsójára, és Úristen ott jelentené meg, kié vóna törvén szerént. De mikoron az ispán fel akarná venni, ottan hátra esék, mint egy holt. Az szegén nemes jámbor kedég nagy alázatossággal hozjá járulván, nagy hálaadással elvevé és házához mene.

Olvastatik továbbá, miképpen őtet Úristen mindenben megsegéltette. Jelesképpen, mikoron az gonosz tatárokat ízné, és el nem szaladhatnának előtte, nagy bőséggel hányják vala el pénzt és ezist morhát,[22] drága ruhákat az utakon, hogy az magyar sereg reá esvén, tovább szaladhatnának előttök. Azt látván kegyes Szent László királ imádságot tén, és ottan kőbálvánnyá változának. Kinek bizonságát vallják mind ez mai napiglan es, kik Erdél felé mennek. Holott es nagy szép kútfejek vannak kifolyván, kiket kért szent királ Úristentől az népnek szikségökre, kik körül még láttatnak szent királnak lába nyomai, csucsájának[23] és sisakjának helye, kik mind belenyésztenek az erős kősziklában, kikből mind dicsértetik Úristen és az kegyes szent királ.

Utolsó példa, ki légyen elég mastansággal. Úgy olvastatik, hogy azon napon és hórában, mikoron ő szentséges voltát megkanonizálták vóna,[24] az szent monostornak felette nagy szép fénes csillag láttaték az égen az ő szent testének felette, úgy mint két hóráig. Kit az várasbeli népek, nagy isteni félelemmel és lelki eremmel néznek vala. És azon nagymise koron hozattaték oda egy gyermek, kinek sem kezei, sem lábai nem valának, de néminemő feldagadott csomók valának helyette. Kiért mikoron az sok jámbor imádott vóna bízván az szent kegyes királnak érdemében, íme, mindeneknek szeme látására megvigaszék tekéletességgel, mint egy egész ember. Az nagy csodát látván, nagy hálákat adának rajta Úristennek és az szent kegyes királnak. Deo gratias.[25]

 

(Érdy-kódex 394–404 – Nytár 5, 81–94)

---